A Georges Clemenceau kérdése az utóbbi időben nagy érdeklődést és vitákat váltott ki. Különböző megközelítésekkel és perspektívákkal a Georges Clemenceau vita és kutatás tárgya volt a tudás különböző területein. A társadalomra gyakorolt hatásától az egyéni szintű következményekig a Georges Clemenceau felkeltette az akadémikusok, a szakemberek és a hétköznapi emberek figyelmét. Ebben a cikkben a Georges Clemenceau-hez kapcsolódó különböző szempontokat vizsgáljuk meg, elemezzük relevanciáját és feltárjuk lehetséges következményeit. Ezenkívül megvizsgáljuk, hogy a Georges Clemenceau hogyan alakította és alakítja tovább a jelenlegi tájat, átfogó képet adva erről a fontos témáról.
Georges Clemenceau | |
Franciaország miniszterelnöke | |
Hivatali idő 1906. október 25. – 1909. július 20. | |
Elnök | Armand Fallières |
Előd | Ferdinand Sarrien |
Utód | Aristide Briand |
Franciaország miniszterelnöke | |
Hivatali idő 1917. november 16. – 1920. január 18. | |
Elnök | Raymond Poincaré |
Előd | Paul Painlevé |
Utód | Alexandre Millerand |
Született | 1841. szeptember 28. Mouilleron-en-Pareds |
Elhunyt | 1929. november 24. (88 évesen) Párizs |
Sírhely | Mouchamps |
Párt |
|
Szülei | Emma Gautreau Paul Benjamin Clemenceau |
Házastársa | Mary Plummer (1869–1891, válás) |
Élettárs | Rose Caron |
Gyermekei |
|
Foglalkozás |
|
Iskolái | Párizsi Egyetem |
Vallás | |
Díjak |
|
Georges Clemenceau aláírása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Georges Clemenceau témájú médiaállományokat. |
Georges Benjamin Clemenceau (Mouilleron-en-Pareds, (Vendée), 1841. szeptember 28. – Párizs, 1929. november 24.) francia politikus, a Harmadik Köztársaság 40. és 53. miniszterelnöke. Az első világháború befejezése idején, a versailles-i békeszerződés – és a Magyarországot feldaraboló trianoni békeszerződés – egyik fő tető alá hozója.
Eredetileg orvos volt, de hamar elkezdett politizálni és mint újságíró-lapszerkesztő is jelentős befolyással bírt. Állhatatos politizálásért kapta a "Tigris" gúnynevet.
Alapvetően meghatározta politikáját a németekkel szemben való ellenérzése. Ellenezte az 1871-es békeszerződést, támogatta a revansista irányzatokat. 1906-ban belügyminiszter, majd miniszterelnök is, egészen 1909-ig, erre az időszakra a britekkel való szövetség szorosabbra fűzése jellemző. Később a szenátusban a fegyverkezés fokozását sürgette.
1914-től belügyminiszter, 1917 novemberétől ismét miniszterelnök. Mozgósította az ország minden tartalékát, sikerült keresztülvinnie Foch főparancsnokká való kinevezését, ezáltal a hadműveletek összehangolását. A háborút lezáró béketárgyalásokon Németország minél jelentősebb meggyengítését akarta keresztülvinni, de nem valósult meg minden elképzelése. Közép-Európában viszont francia befolyást sikerült kialakítania a trianoni békeszerződéssel. 1920-ban vereséget szenvedett az elnökválasztáson, majd lemondott miniszterelnöki posztjáról is és visszavonult a politikai élettől.
Egy kis vendée-i faluban, Mouilleron-en-Pareds-ban született, ahol néhány évtizeddel később Jean de Lattre de Tassigny, a későbbi második világháborús francia hadvezér is született. Apja nagy republikánus volt, bár nagyapja abból a du Colombier francia nemesi családból származott, amely olyan ősökkel rendelkezett, mint I. János latin császár (Jean de Brienne), III. Ferdinánd kasztíliai király és I. Eduárd angol király.
George bajba került, amikor más egyetemistákkal együtt Le Travail („A munka”) címen lapot kezdett kiadni. III. Napóleon kormánya ezt túl radikálisnak találta, és miután Georges Clemenceau-t tüntetésre felszólító plakátok ragasztásán kapták, 73 napra börtönbe került. Amikor szabadlábra került, másik újság kiadásába kezdett Le Matin címen, ez pedig újra konfliktusba sodorta a rendőrséggel. 1865. május 13-án doktorált, disszertációjának címe De la génération des éléments atomiques volt.
Miután Nantes-ban orvostant tanult, az Egyesült Államokba utazott, ahol New Yorkban élt. Nagy benyomást tett rá, milyen szabad az amerikai közbeszéd és a demokráciát építő politikusok és komolyan foglalkoztatni kezdte a gondolat, hogy véglegesen Amerikában telepedjen le. Connecticutban tanítani kezdett egy lányiskolában és 1869-ben feleségül vette egyik tanítványát, Mary Plummert. Három gyermekük született, de 1876-ban elváltak.
Clemenceau ezután visszatért Franciaországba, Párizsban telepedett meg és orvosi hivatását gyakorolta. 1869-ben Montmartre kerületben telepedett le és a Harmadik Köztársaság megszületésének idejére (1870) már elég ismert volt ahhoz, hogy Párizs 18. kerületének (Montmartre) polgármesterévé jelöljék.
A porosz–francia háború és Párizs porosz ostromának idején is a fővárosban volt. A háború után, 1871. január 28-án polgármesterré választották, február 8-án pedig Seine megye radikális képviselőjévé a francia nemzetgyűlésben. Radikálisként az újonnan alakult Németországgal kötendő békeszerződés ellen szavazott.
Elődje: Ferdinand Sarrien |
|
Utódja: Aristide Briand |
Elődje: Paul Painlevé |
|
Utódja: Alexandre Millerand |