A mai világban a Harald zur Hausen releváns téma, és egyre szélesebb körben érdekelt. Legyen szó mindennapi életről, politikáról, technológiáról vagy bármely más területről, a Harald zur Hausen döntő szerepet játszik életvitelünkben és környezetünk fejlődésében. Ahogy a társadalom fejlődik és a körülmények változnak, elengedhetetlen, hogy tájékozódjunk, és gondolkodjunk a Harald zur Hausen-ről, mind a jelenlegi kontextusában, mind pedig annak történelmi vonatkozásában. Ebben a cikkben elmélyülünk a Harald zur Hausen lenyűgöző világában, és feltárjuk a mindennapi életünkre gyakorolt különféle vonatkozásait és következményeit.
Harald zur Hausen | |
Született | 1936. március 11. Gelsenkirchen |
Elhunyt | 2023. május 29. (87 évesen) Heidelberg |
Állampolgársága | német |
Házastársa | Ethel-Michele de Villiers |
Foglalkozása | virológus |
Iskolái | Düsseldorfi Egyetem |
Kitüntetései | Orvostudományi Nobel-díj (2008) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Harald zur Hausen témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Harald zur Hausen (Gelsenkirchen, 1936. március 11. – 2023. május 28.) német virológus. 2008-ban Luc Montagnier-vel és Françoise Barré-Sinoussival megosztva elnyerte az orvosi Nobel-díjat, mert felfedezte, hogy a papillómavírusok méhnyakrákot okoznak.
Az észak-rajna-vesztfáliai Gelsenkirchen városában született. A második világháborút gyerekként élte át, a várost súlyos bombatámadások érték, de családtagjai túlélték a támadásokat. Elemi iskolai tanulmányait így is csak hiányosan végezhette, emiatt 1946-ban, a gimnázium első évében nehézségekkel küzdött. A család 1950-ben az alsó-szászországi Vechtába költözött, így Harald ott érettségizett 1955-ben, a Gymnasium Antonianum-ban. A középiskola után a Bonni Egyetem orvosi szakára iratkozott be, de az első két évben eljárt a biológia szak előadásaira is. Ezután egy évig a Hamburgi Egyetemen, majd a Düsseldorfi Egyetemen folytatta tanulmányait; az utóbbi helyen kapta meg orvosi diplomáját 1960-ban.
Kutatói pályát akart folytatni, de szerette volna, ha van orvosi praktizálási engedélye, ezért két évig különböző klinikákon kórházi gyakorlaton vett részt. Ennek végeztével segédmunkatársként kezdett el dolgozni a Düsseldorfi Egyetem orvosi mikrobiológiai tanszékén. A vírusok által indukált kromoszómaváltozásokat kutatta, de emellett megtanulta a baktériumokkal és vírusokkal végzett laboratóriumi munka alapjait is.
1965 decemberében Werner és Gertrude Henle virológus házaspár meghívására az Egyesült Államokba utazott és laboratóriumukban dolgozott a philadelphiai gyermekkórházban. Eleinte a nem sokkal korábban felfedezett Epstein–Barr-vírussal (EBV) dolgozó csapat munkájába kapcsolódott be, diagnosztikai teszteket fejlesztettek ki a vírusra és felmérték elterjedtségét különböző kórképekben. Később, mivel nem ismerte még elég jól a molekuláris biológiai módszereket, egy ismertebb kórokozó, az adenovírus-12 által indukált kromoszómaaberrációkat vizsgálta.
1969-ben Eberhard Wecker, a Würzburgi Egyetem virológiai intézete vezetőjének meghívására visszatért Németországba. Saját laboratóriumában és csapatával az EBV előfordulását vizsgálta a Burkitt-limfóma tumoros sejtjeiben és kimutatta, hogy a vírus-DNS a legtöbb sejtben megtalálható, vagyis feltételezhető volt, hogy a tumort az EBV okozza. 1973-ban felfedezte, hogy a vírus a szájüregi tumorok sejtjeiben is előfordul.
1972-ben kinevezték az Erlangen-Nürnbergi Egyetem akkor alapított Klinikai Virológiai Intézetének élére. A költözéssel együtt új kutatási témát is választott, a méhnyakrákos esetek esetleges kórokozóját próbálta megtalálni. Első gyanúsítottja a herpesz szimplex vírus-2 (HSV-2) volt, de a vírust nem tudta kimutatni a tumorszövetből. Az orvosi irodalmat tanulmányozva talált néhány esetet, amikor az amúgy ártalmatlan genitális szemölcsök rosszindulatú pikkelysejtes karcinómákká alakultak át. Az ismert volt, hogy a szemölcsöket papillómavírusok okozzák, így elindította papillómavírus-felmérő programját. Első eredményei alapján rájött, hogy a vírusoknak igen sok változata képes megfertőzni az embert.
1977-től a Freiburgi Egyetem virológiai intézetének igazgatójaként folytatta pályafutását. Korábbi csapatának nagy része ide is követte és két évvel később két munkatársa, Lutz Gissmann és Ethel-Michele sikeresen izolálta és klónozta a humán papillómavírus-6-ot (HPV-6). Ennek alapján azonosították a HPV-11-et, amelyet már méhnyakrákból is kimutattak és a teszt eredménye arra utalt, hogy más, hasonló vírusok is jelen lehetnek benne. Ennek alapján 1983-ban izolálni tudták a HPV-16-ot, a következő évben pedig a HPV-18-at. Előbbit a méhnyakrákos biopsziák 50%-ában, a másodikat 20%-ában megtalálták. Azt is felfedezték, hogy a vírus két génje, az E6 és E7 minden tumorsejtben működik. Munkájuk lehetővé tette, hogy a későbbiekben hatékony védőoltást fejlesszenek ki a méhnyakrák kórokozói ellen.
Freiburgi évei alatt zur Hausen a papillómavírus-program mellett felfedezte, hogy forbolészterekkel aktiválni lehet a látens Epstein-Barr vírust és más herpeszvírusokat és afrikai cerkófból izolált egy új poliómavírust, amely ellen az emberi vérszérumok 20%-a antitesteket tartalmazott (vagyis korábban már találkoztak vele). Ezen kívül saját bőréből izolálta az adenoasszociált vírus 5-ös változatát.
Zur Hausent 1983-ban kinevezték a heidelbergi Német Rákkutató Központ tudományos igazgatójává. Kutatásszervezői munkája mellett igyekezett laboratóriumi tevékenységét is folytatni; többek között azokat a tényezőket vizsgálta, amelyek a hámsejtekben megakadályozhatják az onkogének működését.
2003-ban nyugdíjba vonult, de megtartott egy laboratóriumot az intézetben és emellett 2000-től elvállalta a International Journal of Cancer főszerkesztői posztját. 2008-ban a papillómavírusok méhnyakrákban okozott szerepének felfedezéséért fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjban részesült. Zur Hausen a díj felét kapta; másik fele a HIV-et felfedező Luc Montagnier-nek és Françoise Barré-Sinoussinak jutott.
Chicago, Umeå, Prága, Salford, Helsinki, Erlangen-Nürnberg, Würzburg és Jeruzsálem egyetemei a díszdoktorukká választották. Rendes tagja a Heidelbergi Tudományos Akadémiának, a Leopoldina Tudományos Akadémiának (2003-2009 között alelnöke is), az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémiának, tiszteletbeli tagja a Magyar Mikrobiológiai Társaságnak és a Magyar Tudományos Akadémiának.
Harald zur Hausen 1964-ben vette feleségül a szintén virológus Ethel-Michele de Villiers-t. Három fiuk született: Jan Dirk (1965), Axel (1967) és Gerrit (1977).