A mai világban a Simon Newcomb olyan témává vált, amely minden korú és hátterű ember számára nagyon fontos és érdekes. A Simon Newcomb jelentősége az elmúlt években nőtt, mivel hatása a mindennapi élet különböző területeire terjed ki. Mind személyes, mind szakmai szinten a Simon Newcomb vitákat, vitákat és jelentős előrelépéseket generált. Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk a Simon Newcomb jelentőségét és a mai társadalomra gyakorolt hatását, elemezzük különböző oldalait, és feltárjuk jelentőségét a különböző kontextusokban.
Simon Newcomb | |
1890-ben | |
Életrajzi adatok | |
Született | 1835. március 12. Wallace, Új-Skócia, Kanada, |
Elhunyt | 1909. július 11. (74 évesen) Washington Amerikai Egyesült Államok |
Sírhely | Arlingtoni Nemzeti Temető |
Ismeretes mint |
|
Nemzetiség | kanadai |
Állampolgárság | amerikai |
Szülei | John Burton Newcomb |
Gyermekek |
|
Iskolái |
|
Iskolái | |
Felsőoktatási intézmény | Harvard Egyetem (BSc, 1858) |
Pályafutása | |
Szakterület | Csillagászat, Matematika |
Kutatási terület | Asztrofizika |
Munkahelyek | |
USA Tengerészeti Akadémia, Haditengerészeti Csillagvizsgáló | professzor (matematika, csillagászat — 1861–1879); Tengerészeti Csillagvizsgáló Évkönyv Irodájának igazgatója (1879–1899) |
John Hopkins Egyetem | matematika és asztronómia professzora |
Szakmai kitüntetések | |
| |
Hatással voltak rá |
|
Hatással volt |
|
Simon Newcomb aláírása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Simon Newcomb témájú médiaállományokat. |
Simon Newcomb (Wallace, Új-Skócia, 1835. március 12. – Washington, 1909. július 11.) kanadai-amerikai asztrofizikus.
Eközben (1857-tő) már a Tengerészeti Csillagvizsgáló Évkönyv irodájában alkalmazták számolónak. 1861-ben, amikor a déliekkel szimpatizáló tengerésztisztek egymás után mondták fel állásukat, és költöztek át a Konföderáció államaiba, az ifjú Newcombot kinevezték a washingtoni Haditengerészeti Csillagvizsgáló (United States Naval Observatory) matematika professzorává és a csillagászává.
1875-ben felkínálták neki a Harvard Egyetemi Csillagda (Harvard College Observatory) vezetését, de ő elhárította az ajánlatot, mert jobban érdekelte a matematika (ide értve az égitestek pályaszámításait), mint a közvetlen megfigyelések.
Húsz éven át (1877–1897) volt a Tengerészeti Csillagvizsgáló Évkönyv Irodájának (American Ephemeris and Nautical Almanac Office) igazgatója — máig ezt tartják a legfontosabb, az égitestek helyzetét és mozgását táblázatos formában megadó csillagászati évkönyvnek. Eközben 1884–1893 között a John Hopkins Egyetemen is a csillagászat és a matematika professzora volt.
Az égi mechanika, az asztronometria és a csillagászati navigáció foglalkoztatta — főleg az égitestek, azon belül is leginkább a belső bolygók és a Hold mozgásának leírása. A Hold mozgását vizsgálva kimutatta, hogy a Föld forgásának szögsebessége nem állandó. Az égi vonatkoztatási rendszer megalkotását egy másfél ezer csillag pontos koordinátáit tartalmazó katalógussal segítette.
Több alapvető állandó:
hivatalos értékének az általa meghatározott mennyiségeket fogadták el. Az 1960-as évekig, a mesterséges holdak rendszerbe állításáig az általa összeállított bolygótáblázatokat használták.
1879-ben a Tengerészeti Csillagvizsgáló Évkönyv Irodájának igazgatójaként megpróbálta megmérni a fény sebességét, amire 299 860 ± 30 km/s-ot kapott. Miután megismerte az ugyanezzel a témával foglalkozó Albert A. Michelson eredményeit, a két fizikus barátságot kötött, és hosszú szakmai együttműködésbe kezdett. Michelson fokozatosan finomította a módszerét, és 1883-ban kiadott új eredménye: 299 853 ± 60 km/s már közelebb volt a valós értékhez, mint Newcombé.
A 19. század végén az akkor uralkodott általános szemléletnek megfelelően úgy vélte, hogy a fizika többé-kevésbé befejezett tudomány: szinte minden problémát megoldottak, minden szabályt megismertek, már csak egy-két apró finomítás van hátra. Szélsőségesen konzervatív tudományszemléletére jellemzően számításokkal „igazolta”, hogy a levegőnél nehezebb testek nem repülhetnek, tehát repülőgépek tervezésén ötletelni fölösleges. Ez a dolgozata rendkívül népszerű lett. Rengetegen idézték, egyetértőleg.
Az égitestek pályáiról nyert eredményeinek összefoglalása a Csillagvizsgáló Évkönyv nyolc kötetében (1882–1889) jelent meg. Tudományos munkássága mellett a tudomány és eredményeinek népszerűsítőjeként is jelentős hírnevet szerzett. Önéletrajzát 903-ban jelentette meg (New Yorkban és Londonban) Reminiscens of an astronomer címen.