A mai világban a Medardo Rosso a társadalom széles köre számára nagyon fontos és érdekes témává vált. A Medardo Rosso jelentősége rányomta bélyegét a történelemre, és jelen van az emberek mindennapi életében. A Medardo Rosso eredetétől napjainkig vita és elemzés tárgya volt a politikától a tudományig, beleértve a kultúrát és a technológiát is. Emiatt alapvető fontosságú, hogy megértsük, milyen hatással van a Medardo Rosso életünkre és globális kontextusban. Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk a Medardo Rosso jelentőségét és a jelenkori világra gyakorolt hatásait.
Medardo Rosso | |
Medardo Rosso a műhelyében | |
Született | 1858. június 21. Torino |
Elhunyt | 1928. március 31. (69 évesen) Milánó |
Állampolgársága | |
Gyermekei | egy gyermek |
Foglalkozása | |
Iskolái | Brera Akadémia |
Sírhelye | Cimitero Monumentale |
A Wikimédia Commons tartalmaz Medardo Rosso témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Medardo Rosso (Torino, 1858. június 21. – Milánó, 1928. március 31.) olasz szobrász és festő. Az impresszionista szobrászat kiemelkedő alkotója. Szobrait főként viaszból formálta.
1875 és 1882 között festészetet tanult Milánóban a Brera Akadémián. Tanulmányait Párizsban folytatta. 1886-ban részt vett Párizsban a Függetlenek Szalonján. „Nyugtalan felületekben megmintázott szobrai ... a hagyományokkal szakító modern plasztika legjellegzetesebb alkotásai közé tartoznak.” „Műveinek körvonala elomló, kompozíciója laza, a fény-árnyék festőisége uralkodik.” 1889-től 1915-ig Párizsban élt. Barátságot ápolt Auguste Rodinnel. Kerti beszélgetés című művét, amelyet 1893-ban készített, Herbert Read Rodinnek az ugyanebben az évben megkezdett Balzac-emlékművével együtt, úgy tekinti, hogy ez a két mű a klasszikus korlátok első döntő áttörése a szobrászatban. Az eszmény már nem a „szépség”, hanem a „vitalitás”.
Festőként kevésbé jelentősnek tartják. „Az 1880-as évek elejétől alakította ki az akadémizmussal szakító, önálló stílusát, amelynél a kontúrok feloldásával és a forma által közrefogott üres terek eltüntetésével, az egy nézetre komponálással a szoborművet festményhez tette hasonlóvá.”
Több kiállításon is nagy sikerrel szerepelt, így Londonban (1896), Berlinben és Lipcsében (1902) és a Bécsi Sezessionban (1903).