Ivami Ginzan ezüstbánya
Ebben a cikkben a Ivami Ginzan ezüstbánya lenyűgöző világába fogunk beleásni. Akár egy nevezetes személyiség életét tárjuk fel, akár egy történelmi eseményt vizsgálunk meg, akár egy aktuális témában merülünk el, a Ivami Ginzan ezüstbánya olyan téma, amely minden korú és hátterű embert lenyűgöz és felkelt. Ezeken az oldalakon a Ivami Ginzan ezüstbánya számos aspektusát fedezzük fel, és elemezzük a társadalom különböző aspektusaira gyakorolt hatását. A populáris kultúrára gyakorolt hatásától az akadémiai téren való jelentőségéig a Ivami Ginzan ezüstbánya arra hív bennünket, hogy reflektáljunk, tanuljunk és kérdezzünk környezetünkről. Készüljön fel tehát arra, hogy mélyen merüljön el a Ivami Ginzan ezüstbánya világában, és fedezze fel mindazt, amit ez a téma kínál.
| Az Ivami Ginzan ezüstbánya és kultúrtája | |
| Világörökség | |
 | |
| A bánya egyik bejárata | |
| Adatok | |
| Ország | Japán |
| Világörökség-azonosító | |
| Típus | Kulturális helyszín |
| Kritériumok | II, III, V |
| Felvétel éve | 2007 |
| Elhelyezkedése | |
 Ivami Ginzan ezüstbánya
Pozíció Japán térképén
| |
 é. sz. 35° 06′ 28″, k. h. 132° 26′ 36″Koordináták: é. sz. 35° 06′ 28″, k. h. 132° 26′ 36″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Ivami Ginzan ezüstbánya témájú médiaállományokat. | |
Az Ivami Ginzan ezüstbánya ősi japán bánya Honsú szigetének délnyugati részén, Simane prefektúrában. A hegyek és a közöttük lévő mély folyami völgyek nagyméretű bányák régészeti maradványait rejtik, hiszen itt a 16. és 20. század között olvasztó és finomító műhelyek, valamint bányásztelepülések működtek. Az UNESCO világörökségének részét képezi 2007 óta.
A bánya építését egy japán kereskedő, Dzsutei Kamija kezdte el 1526-ban. A legtöbb nyersanyagot a 17. században bányászták itt. Ekkor évente 38 tonna ezüst hagyta el a bányát; ez volt a harmadik legnagyobb bánya a világon. Az itt bányászott ezüstöt főleg pénz készítésére használták.
A helyszínre jellemzőek a fontos szállítási utak, amiket arra használtak, hogy ezüstércet szállítsanak a parti kikötőkbe, és onnan tovább hajókkal Koreába és Kínába. Az ezüst magas minősége, ami a fejlett technikák használatából eredt, és a bányászott ezüst mennyisége alaposan hozzájárult Japán és a teljes Délkelet-Ázsia gazdasági fejlődéséhez a 16. és 17. században, és sarkallta az ezüst és arany tömegtermelését Japánban.
A bányaterületet ma erdő borítja. A világörökségi helyszínhez tartoznak a bányák körüli erődök, szent helyek, a partra vezető Kaidô szállítási útvonal tengerpartig vezető része és a három kikötő: Tomogaura, Okidomari és Junocu. A terület 442 ha és a védőzónája 3221 ha.
Források
