A mai világban a Gabona olyan témává vált, amely nagyon fontos és sok ember számára érdekes. Akár a társadalomra gyakorolt hatása, akár a történelemben betöltött fontossága, akár a kultúrában betöltött relevanciája, akár bármilyen más ok miatt, a Gabona felkeltette azoknak a figyelmét és érdeklődését, akik szeretnék jobban megérteni az őket körülvevő világot. A Gabona eredetétől a mai hatásig továbbra is lenyűgöző téma, amely továbbra is vitákat és elmélkedéseket generál különböző területeken. Ebben a cikkben tovább vizsgáljuk a Gabona hatását és fontosságát, így az olvasók világosabb és mélyebb betekintést kapnak ebbe a nagyon releváns témába.
A gabona azoknak a perjeféléknek az összefoglaló elnevezése, amelyeket táplálkozás céljára felhasználható magjaik miatt termesztenek. Ősidők óta az emberiség fő táplálkozási elemei közé tartoznak. A gabonafélék lisztjéből sült, erjesztett tészta a kenyér, az emberiség számára kezdettől fogva alapvető néptáplálék volt. Ezért a gabonaféléket bármely más haszonnövénynél nagyobb mennyiségben termesztik világszerte. A szénhidrátban gazdag gabonafélék alapélelmiszernek számítanak; egyes fejlődő országokban a rizs, a búza vagy a kukorica adja szinte a teljes étrendet. A fejlett országokban fogyasztásuk mérsékeltebb és változatosabb, de itt is alapvető.
Az első gabonafélék gyűjtögetése a kőkorszakban kezdődött, amikor a vadászok étrendjüket egészítették ki a fűfélék magjaival. 12 ezer évvel ezelőtt a Genezáret-tó vidékén élő kőkorszaki emberek a hús mellett fűmagokat, mandulát, pisztáciát, fügét, vad olajbogyót is fogyasztottak. Az anatóliai Çatalhöyük neolitikus településén a kutatók előzetes DNS-vizsgálata szerint 8500 éves termesztett gabonamaradványokat találtak. Az ember első szerszámainak egyike a gabonafélék aratásához használt sarló volt. Már az őskorban szükségessé vált az egyre nagyobb gabonatermés érdekében hegyes csontokkal és faágakkal a termőföld fellazítása.
A Kárpát-medencébe a honfoglaló magyarság már kiterjedt földművelési és növénytermesztési ismeretekkel érkezett; ősi magyar búzafajtáink az alakor, a tönke és a tönköly.
Egyes növényeket, melyek magvaiból lisztet készítenek, esetenként gabonaként emlegetnek annak ellenére, hogy nem tartoznak a pázsitfűfélék közé, ilyen például a hajdina.