Mai cikkünkben a Bertil Gotthard Ohlin lenyűgöző világába fogunk beleásni. Ez a téma az olvasók széles spektrumát foglalkoztatja, hiszen a történelemtől a jelenlegi társadalmi vonatkozásokig terjedő szempontokat ölel fel. Ezen a vonalon fogjuk feltárni a Bertil Gotthard Ohlin számos aspektusát, elemezve annak időbeli alakulását, a mai relevanciáját és a lehetséges jövőbeli előrejelzéseket. Kétségtelen, hogy a Bertil Gotthard Ohlin egy lenyűgöző téma, amely bárkiben felkelti a kíváncsiságot, korától és képzettségétől függetlenül. Készüljön fel tehát a felfedezés és a Bertil Gotthard Ohlin megismerésének útjára.
Bertil Gotthard Ohlin | |
az 1950-es években | |
Született | 1899. április 23. Parish of Klippan |
Elhunyt | 1979. augusztus 3. (80 évesen) Vålådalens Fjällstation |
Állampolgársága | svéd |
Házastársa | Evy Ohlin |
Gyermekei |
|
Szülei | Elis Ohlin |
Foglalkozása |
|
Tisztsége |
|
Iskolái |
|
Kitüntetései |
|
Sírhelye | Norra Bregravningsplatsen (1979. szeptember 14. – , Gravnummer 22 1 13A 190) |
Bertil Gotthard Ohlin aláírása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Bertil Gotthard Ohlin témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Bertil Gotthard Ohlin (IPA ; Klippan, 1899. április 23. – Vålådalen, 1979. augusztus 3.) svéd közgazdász, politikus. A nemzetközi kereskedelmi és tőkemozgási elméletek modernizálásáért 1977-ben James Edward Meade-del megosztva Közgazdasági Nobel-emlékdíjat kapott. Emellett mintegy három évtizeden át a svéd politikai élet prominens alakja, 1944–1967 között a Néppárt vezetője, 1944–1945 között kereskedelmi miniszter volt.
Dél-svédországi vidéki középosztálybeli családban született. A Lundi Egyetem üzleti ügyviteli iskolájában végezte el középiskolai tanulmányait 1913–1917 között. Ezt követően a Cambridge-i, majd röviddel ezután a Harvard Egyetemen hallgatott közgazdaság-tudományt, s diplomáját 1923-ban szerezte meg. Posztgraduális tanulmányait a Stockholmi Egyetemen végezte Karl Gustav Cassel és Gösta Bagge irányítása alatt, végül doktori téziseinek (Handelns teori / Kereskedelmi elméletek) megvédésére 1924-ben került sor. Tanulmányai befejeztével, 1925-től öt éven át a Koppenhágai Egyetemen tanított, majd 1930-tól 1965-ig a Stockholmi Egyetem közgazdaságtanára, illetve -professzora volt.
1938-ban a kétkamarás svéd parlament (Riksdag) felsőházának tagja lett. 1944-ben Gustaf Andersson utódjaként átette a szociálliberális Néppárt (Folkpartiet) vezetését, s 1944–1945 között Per Albin Hansson koalíciós kormányában a kereskedelmi tárcát vezette. Ezt követően egészen 1967-ig állt a mindvégig ellenzéki Néppárt élén. 1970-ben visszavonult a politikától, s nyolc cikluson átívelő parlamenti képviselőségét is feladva hátra lévő éveit kutatásainak szentelte.
Ohlin a közgazdaság-tudományi stockholmi iskola (Stockholmsskolan) vezető egyénisége volt Karl Gunnar Myrdal mellett. Kutatásainak homlokterében a nemzetközi kereskedelmi és a makrogazdasági elméletek álltak.
Pályája elején a fogyasztási hajlandóság, a likviditáspreferencia és a multiplikátorhatás kérdéskörében jelentek meg dolgozatai. Az azokban lefektetett elméleteivel, meggondolásaival helyenként megelőzte a keynesizmust, s több ponton vitába szállt magával John Maynard Keynesszel is. 1934-ben jelent meg a nevét egy csapásra ismertté tevő, Interregional and international trade (Interregionális és nemzetközi kereskedelem) című munkája, amelyben közzétette a kollégájával, korábbi professzorával, Eli Filip Heckscherrel kidolgozott ún. Heckscher–Ohlin-tételt. Eszerint eltérő tényezőellátottságú országok egymás közti kereskedése esetén mindegyikük olyan termék gyártására és kivitelére törekszik, amely az adott országban viszonylag bőséges tényezőt igényli intenzívebben. A szabad kereskedelem ily módon – bizonyos feltételek mellett – a tényezőárak kiegyenlítődéséhez vezet az adott országok között. Napjainkra ezt a tételt már többszörösen megcáfolták, de a külkereskedelmi mechanizmusok megértésének mindmáig alapvető eszköze maradt.
Ugyancsak 1934-ben fogalmazta meg Ohlin elsőként azt a tételt, mely szerint egy kormányzatnak akár a várható deficit ellenére is részt kell vállalnia azokban a beruházásokban, ahol egyébként a magánszektor versenyelőnye vitathatatlan.
1937-ben szakértőnek hívták meg Magyarországra, ahol részt vett a "győri program" kidolgozásában, amely program a magyar gazdaságot hadigazdasággá kívánta átalakítani.
1977-ben James Edward Meade-del megosztva közgazdasági Nobel-díjat kapott „a külkereskedelmi és nemzetközi tőkemozgási elméletek terén nyújtott úttörő jelentőségű hozzájárulásaiért”.